A gyöngy gondozása

Aki gyöngyös ékszert vásárol, bizonyára szereti a gyöngyöt. Amit szeretünk, azt ápoljuk. Gondoljunk arra, hogy a gyöngyöt egy élő szervezet hozta létre. A gyöngy nem olyan kemény, mint a legtöbb drágakő. A 10-fokozatú Mohs-féle keménységi skálán a gyémánt a legkeményebb, míg a gyöngy mindössze 3,5-öskeménységet ér el. Emiatt ügyelni kell arra, hogy ne érintkezzen keményebb anyagokkal. Lehetőleg külön dobozban tároljuk, ne ömlesztve a többi ékszerrel együtt! A gyöngy 2,2-3,0% vizet tartalmaz. Tehát nem ajánlatos hosszabb ideig forró, száraz helyen tartani, főleg órákon keresztül tűző napon hordani, ugyanis dehidratálódhat, ami a gyöngyház-réteg megrepedését eredményezheti. Ha ez véletlenül mégis előfordul, tegyük pár percig olívaolajba, majd töröljük meg. Ha kőre, betonra esik, nem kell félni, hogy elreped, eltörik. Ügyelni kell viszont arra, hogy savas anyagok ne érjék, ugyanis azok a kalcium-karbonátot megtámadják és azon a részen a gyöngy fényét elvesztheti. Ez főleg melegben és savas bőrűeknél jelenthet gondot. Ilyen esetben ügyeljünk arra, hogy a gyöngysort (vagy medált) levétel után azonnal megmossuk, ill. egy nedves törülközőbe csavarjuk, majd egy szarvasbőrrel megtöröljük. Ajánlatos néha minden gyöngyszemre egy csepp olíva olajat tenni és azzal a gyöngyöt megtörölni.
Tehát alapszabály, hogy a gyöngyös ékszert a sminkelés, parfüm és dezodorok használata után vegyék fel, majd azt vegyék le először. Ha étkezéskor pl. ecetet tartalmazó salátalé rácsöppen, nedves ruhával azonnal töröljük le.
Értékesebb gyöngysorok egy speciális, több száz elemi szálból álló fonallal vannak szemenkét csomózva felfűzve (legalább is ez az előírás), ugyanis rendszeres viseléskor a gyöngyben lévő furat külső pereme a fonalat nagyon igénybe veszi és előbb-utóbb elvághatja. Ennek megelőzésére ajánlatos a gyöngysort 1-2 évente (a használat gyakoriságától függően) átfűzetni, ami különleges zárak esetében sokszor nem egyszerű.