Mielőtt rátérnék a gyöngytenyésztése részleteire, az alábbiakban egy áttekintést adok azon kagylófajtákról, melyekben a legtöbb gyöngy tenyésztése történik.
A gyöngytenyésztés a természet és az ember együttműködése. Ha az ember betartja az előírásokat, ügyes a beültető és a természet is kegyes, akkor szép gyöngyöt kaphatunk. Sajnos ez elég ritkán fordul elő. Háromféle gyöngytenyésztést különböztetünk meg:
- un. kompozit gyöngyös
- hámszövetes
- nukleuszos
1. A kompozit gyöngyös: a beültető óvatosan felemeli a hámszövetet és egy műanyagdarabkát rögzít ragasztó segítségével a gyöngyházrétegre, majd visszahelyezi a hámszövetet. A többi már a fentiek alapján ismert: a hámszövet betolakodónak könyveli el a behelyezett tárgyat és beburkolja. 1-2 év múlva a kagylóhéjból kivágják a keletkezett kis „dudort”, kiveszik belőle a műanyagdarabkát, abba epoxigyantát öntenek, majd a kagylóhéjból kicsiszolt kis darabkát ráragasztják. Megszáradás után körbecsiszolják és kész a mábé, vagy blister-gyöngy. Rendszerint medált készítenek belőle. A két kifejezés közötti különbség az, hogy a blister-gyöngyöt akkor illik használni, amikor az természetes úton jön létre, míg a mabét akkor, amikor valóban kompozit-gyöngyöt készítenek. Ezt a gyakorlatban azonban nem tartják be.
A baloldali képen látjuk a sötétszínű epoxigyantát burkoló gyöngyházréteget, mellette pedig a mabé hátoldalát képező csiszolt kagylódarabkát. A jobboldali képen a szétszórt kész mábék között egy kagylóhéjat látunk, benne a nyers mábéval
2. A hámszövetes beültetéskor a beültető először egy donorkagylóból kivágja a hámszövetet, óvatosan kisimítja, a külső réteget lefejti és először hosszanti irányban csíkokra, majd a csíkokat 1-2 mm-es darabokra vágja, majd ezeket a kis darabokat egy másik kagyló hámszövetét felemelve a kagyló mindkét felének gyöngyházrétegére helyezi. Egy kagylóba ilyen módon 40-60 hámszövetdarabka elhelyezhető. A további már ismert: kiválasztás, beburkolás és kész is van a szinte teljesen gyöngyházból álló gyöngy. Mivel ezt az eljárást folyami és tavi kagylóknál alkalmazzák, az így létrejött gyöngyöt nevezzük édesvízi tenyésztett gyöngynek.
3. A nukleuszos beültetéshez szükségünk van egy magra (latinul nucleus). Lehet, hogy valakit zavar ez a nukleuszos kifejezés, de jobb lett volna, ha pl. magos beültetést írok? A tenyésztési eljárás kifejlesztésénél az volt az egyik legnagyobb probléma, hogy mi lehet az az anyag, amit a kagyló nem fog kidobni, mint idegen testet. E célra a Mississippi és Tennessee folyókban őshonos, tehát édesvízi kagylók felelnek meg legjobban de ezek a legdrágábbak is. Jóllehet így is előfordul, hogy a beültetés után a kagyló kidobja magából. Szükség van itt is egy másik, un. donor-kagylóra, melynek hámszövetét használja fel a beültető. A kagylókat egy órával a beültetés előtt előkészítik, ez azt jelenti, hogy egy kis pecekkel kicsit szétfeszítik a héjakat, hogy a beültetéskor már csak néhány mm-t kelljen feszíteni. A beültető megvizsgálja a kagylót és ha alkalmasnak tartja a beültetésre, behelyezi egy keretbe, jobban szétfeszíti, majd szikével bemetszi a gonadot (ivarmirigyet) és behelyez 1-2 hámszövetdarabkát, majd egy nukleuszt. Ezzel kész is a beültetés, ezután a kagylót minél gyorsabban vissza kell juttatni a vízbe. A fenti munkafolyamatok a Tahiti gyöngy menü-pontban a Tahiti gyöngyfarm képekben alatt láthatóak.