Az elmúlt hatezer év kultúrái szinte mind ismerték és nagyra értékelték a gyöngyöket. Ezért nagyon meglepő, hogy ebben az óriás kiterjedésű Polinézia történelmében gyönggyel nem találkozunk, csupán e területen található kagylókból (Pinctada radiata, Pinctada maxima és Pinctada margaritifera) készült használati tárgyakkal és díszítésekkel. A témával foglalkozó irodalom ugyan arról számol be, hogy a Hawaii háborúk istenének, Kuka’ilimoku szemét gyöngy díszíti, ami sajnos nem felel meg a valóságnak. A legcsodálatosabb polinéz kultúrtörténeti leleteket tartalmazó honolului Bishop Múzeumban ugyanis megtekinthetjük e harcos isten szobrát, melynek szemei egy kagylóhéjra helyezett kukui-dióból készültek. Ahogyan más, szintén e múzeumban megcsodálható más hawaii isten szemei is.
Tahiti felfedezése után hihetetlen gyorsan fejlődött a gyöngykagylók és gyöngy felhozatala, kereskedelme. E terület jellegzetes kagylófajtája a Pinctada margaritifera cumingii, a benne található gyöngy pedig számtalan színben előfordul: a krémszínűtől a rózsaszínen, zöldön, kéken, ezüstön, aranyszínűn keresztül egészen a koromfeketéig. Mivel a domináló szín sötétebb, mint az egyéb ismert gyöngyfajtáké, elnevezték fekete gyöngynek.
Talán furcsának tűnik, hogy Tahiti szigetén nincs és nem is volt gyöngytenyésztés. Csupán Tahititől északra és keletre elterülő Tuamotu, ill. Gambier szigetcsoport korall-atolljain. Úgy kell elképzelni egy korall-atollt, mint egy poharat, melynek talpa több ezer méter mélységben a tenger fenekéhez van „rögzítve”, míg a pereme kissé az óceán vízszintje felé emelkedik.
Az atollok pereme az évmilliók során lerakódott korallból áll, míg a belső része, a laguna az egykori kialudt tűzhányó kráterében jött létre. Vannak teljesen zárt atollok, nagyrészük viszont nem zárt, itt a tengervíz az ár-apály hatására állandóan ki- és beáramlik.
A gyöngyfarmokat Francia Polinézián ilyen korall-atollokon hozták létre. Alapvető feltétel, hogy a lagunában a gyöngyfarm számára elegendő mennyiségű P. margaritifera, azaz feketeajkú kagyló legyen. A gyöngytenyésztés előrehaladtával, az egyre több gyöngyfarm létesítése miatt a lagunákban lévő felnőtt kagylók száma már nem volt elegendő, így külön módszert dolgoztak ki a lárvák felfogása érdekében: hálót engednek a vízbe, melyre a lárvák letelepednek.
A zárt atollok ebből a szempontból előnyt jelentenek, ugyanis a nyitottból a lárvák könnyen kisodródnak a nyílt tengerbe.
A P. margaritifera aránylag gyorsan fejlődik, 3 hónapos korára eléri az 1-2 centimétert, egy éves korában már 6-8 cm, majd két éves korában akár 13 centiméter is lehet az átmérője. Ez az a kor, amikor elérkezett az első beültetés ideje.
Addig is sok munka van a kagylókkal. Legalább negyedévente ellenőrizni kell, hogy egészségesek-e, rendszeresen tisztítani kell őket, ami azt jelenti, hogy el kell távolítani a rátapadt kis kagylócskákat és egyéb parazitákat.
Majd jön a beültetés, ami a gyöngytenyésztés legkritikusabb része. Ezt a kényes műveletet sokáig kizárólag japánok végezték. Ma már számos helybéli találunk a beültetők között. A beültetés rendszerint a parttól 3-20 méter távolságban cölöpökön álló kis faházban történik.
Mi szükséges a beültetéshez?
- egy speciális kis szerkezet, melybe a beültetendő kagylót helyezzük
- feszítőfogók, szikék, ollók és egyéb sebészeti eszközök
- kis tálak a különféle átmérőjű nukleuszok részére
- egy kis keményfából készült vágódeszka
Az első kagyló beültetése előtt a beültető kiválaszt egy egészséges kagylót, melyet feláldoz a következő beültetések céljára. Szétfeszíti, majd ollóval kivágja a hámszövetnek a sötétebb szélét és ezt a kb. 10 x 1,5 centiméteres csíkot a vágódeszkára helyezi. Szikével 3 x 3mm-es darabkákra felvágja. Tulajdonképpen ez a hámszövet hozta létre magát a kagyló belső, un. gyöngyházrészét. Az aragonitkristályok kiválasztására csak az egyik fele képes, aminek külön jelentősége van a beültetéskor. Ekkorra már felhozták a lagunából az első 15-20 db kagylót, azokat megtisztítják és egy vödörben beviszik a kis házikóba. Majd a kagyló két héját óvatosan 8-10mm-re szétfeszítik és egy kis pecekkel rögzítik, ennek célja, hogy a rövidesen sorra kerülő beültetésnél már kevesebbet feszítsen a beültető.
A beültető kivesz egy kagylót, de mielőtt a beültetési eljárást végrehajtaná, megvizsgálja a kagylót, hogy egészséges és elég fejlett már a beültetéshez.
- ha nem egészséges, akkor vagy elhelyezik a laguna más részébe, vagy szétfeszíti a héját és eladják, vagy a kagylóhéjból ajándéktárgyakat készítenek
- ha nem elég fejlett, visszahelyezik a lagunába, ahol még pár hónapot fog eltölteni a beültetésig
- ha egészséges és fejlett, hozzákezd a beültetéshez:
- rögzíti a tartószerkezetre, majd egy feszítőfogót behelyez a két héj közé és óvatosan szétfeszíti 15-20mm-re. Minél kisebb a szétfeszítés, annál kisebb a valószínűsége, hogy az izomszövet megsérül.
- szikével bemetszi a kagyló ivarszervét
- csipesszel megfog egy kis hámszövetdarabkát és behelyezi az előbbi bemetszésen keresztül mélyen a kagyló ivarszervébe úgy, hogy a konkint kiválasztó réteg felül legyen
- csipesszel megfog egy nukleuszt és behelyezi úgy, hogy az előbb behelyezett hámszövetre kerüljön
- kiveszi a feszítőfogót és az összezárt kagylót behelyezi egy vízzel telt üres vödörbe
- az utolsó kagyló beültetésekor a kagylókat különféle kosarakba, rekeszekbe rögzítve visszahelyezik a lagunába.
Mi történik ezután a kagylóban? A kis hámszövetdarabka 2-3 hét alatt egy gyöngyzsákot képez a nukleusz körül és megkezdődik a már említett kiválasztási folyamat, azaz a proteines vegyület (konkin) térhálójába az aragonit kristályok, valamint a vízben lévő oldott fémek sóinak beépülése. Ezáltal a nukleusz körül 0.5-1.0 mikron vastagságú koncentrikus rétegek képződnek, hogy milyen gyorsan, az függ a víz hőmérsékletétől (melegebb vízben a kiválasztódás, így a rétegképződés gyorsabb, de a kristályszerkezet durvább), a vízben lévő tápanyag (plankton, alga) és a kagylók mennyiségének arányától (túl sok kagyló esetében azok nem jutnak elegendő táplálékhoz), valamint a kagyló egészségi állapotától. Két éves tenyésztési idő alatt a felvitt gyöngyházréteg vastagsága átlagosan 0,6-2.0 mm között mozog. Amennyiben ez a vastagság bárhol 0.8 mm alatt van, úgy nem értékesíthető. Ha a létrejött gyöngyzsák teljesen körbeveszi a nukleuszt, nagy a valószínűsége annak, hogy kerek gyöngyöt kapunk. Ha nem veszi teljesen körbe, akkor jön létre rendszerint a fél-barokk vagy barokk gyöngy, rosszabb esetben viszont egy kis részen a nukleusz látható lesz. A színekért két fő dolog felelős: az első, hogy a hámszövet sötétebb, vagy világosabb részéből lett a kis darab kivéve, valamint a második, hogy milyen fémek sói találhatók a laguna azon a részen. A gyöngy méretét és minőségét ezután már a természet fogja meghatározni.
Egy gyakorlott beültetőnek 1 – 2 percre van szüksége egy beültetés végrehajtására. Naponta átlagosan 300 kagylót szoktak beültetni, ami nagyon megterhelő tevékenység. Az aratásig két évet kell várni, mely idő folyamán a beültetett kagylókat folyamatosan kell felügyelni.
Többféle parazita rátelepedhet a kagylóra, ezért a kagylókat kéthetente meg kell tisztítani. Ha a kagyló elpusztul, vagy kilökte magából a nukleuszt, azt minél előbb el kell távolítani. És ha két év alatt nem pusztított a gyöngyfarmon vírus, vagy ciklon, elérkezik a várva várt nap, a gyöngyszüret.
Amennyiben kiváló minőségű és kerek gyöngyöt kapunk, elvileg lehetőség van a második beültetésre.
Az eljárás egyszerűbbnek tűnik, hiszen amint a beültető óvatosan kiveszi a gyöngyöt, ott van a kész gyöngyzsák, melybe „csupán” behelyezi egy nagyobb nukleuszt, körülbelül olyan méretűt, amilyen a kivett gyöngy volt. És ezzel kész is a második beültetés, amit még egy harmadik is követhet, ha a második beültetés eredménye is kiváló és a kagyló még mindig jó egészségnek örvend. A gyakorlatban azonban ez nem ilyen egyszerű, nem beszélve a lényegesen magasabb költségekről. Nem véletlen, hogy a farmerek fele nem ültet be másodszor, harmadik beültetést pedig nagyon kevesen végeznek.
Mint bármely gyöngyfarmon a világon, itt az aprócska korall-atollokon lévő gyöngyfarmok esetében is rendkívül nagy jelentősége van, hogy környezettudatosan történjen a gyöngyfarm működtetése. Az egyik fő probléma az, hogy a kagylókat időről időre meg kell tisztítani, el kell távolítani a rájuk rakódott sok tízezer kis parazitát, kagylócskát. Ezeket vagy kézzel lekaparják, vagy nagynyomású vízsugárral eltávolítják. Ezáltal egyre nagyobb mennyiségű szerves anyag kerül a vízbe, ahol bomlásnak indul és szennyezi a laguna vizét. Egy részüket ugyan a halak eltüntetik, de ilyen nagy mennyiséget nem tudnak. Több gyöngyfarmer már megoldotta ezt a kérdést úgy, hogy a megtisztítandó kagylókat a sekélyvizű részekre viszik, ahol a halak pár nap alatt eltüntetik a rárakódott állatkákat. Ez természetesen többletmunkát igényel, viszont a gyöngyfarmer saját érdeke, hogy hosszú távon jó minőségű legyen a laguna vize, ezzel is hozzájárul a jó minőségű gyöngyök kialakulásához.
Milyen eredményt is hozhat egy gyöngyfarm. Vegyünk egy kisebb farmot, ahol 10.000 kis kagylóval kezdik a tevékenységét. Ennek a fele természetes úton, vagy ragadozók által elpusztul, további 500 pedig nem alkalmas a beültetésre. Beültetés után 500 elpusztul, 1.500 pedig kilöki magából a nukleuszt. Tehát eddig maradt a farmernek 2.500 beültetett kagylója, melyből a két év folyamán 500 megint elpusztul. Eredmény: 2.000 gyöngy, melyből a kerek gyöngyök aránya 24-25%, tehát marad 500 különféle méretű, minőségű és színű kerek gyöngy. Kis szerencsével az A-osztályú gyöngyök aránya 10%, így kapunk 50 db kerek gyöngyöt : össze tud-e állítani a gyöngyfarmer 37 db 10.0 mm-es A-osztályú kerek gyöngyből egy gyöngysort, főleg ha még a színharmonizáció is feltétel? A válasz egyértelműen NEM.
A legnagyobb gyöngyfarmok adatai kedvezőbbek, míg számos kisebb farm adatai még rosszabb eredményt mutatnak.
Az alábbi kördiagramok a tahiti gyöngyök százalékos megoszlását mutatják méret,
minőség és forma szerint.
Mivel a circlé forma a fél-barokk gyöngyökhöz tartozik, így a fél-barokk gyöngyök összesített aránya 45%.